• Banner 14
  • Banner 4
  • Banner 5
  • Banner 17
  • Banner 16
  • Banner 11
  • Banner 9
  • Banner 13
  • Banner 18
  • Banner 6
  • Banner 2
  • Banner 7

Anyatej – minden csepp számít

2018. július 28.

Egy 2014-es Cochrane áttekintés szerint a női tej alkalmazása tápszer helyett összefüggésbe hozható a nekrotizáló enterokolitisz előfordulásának csökkenésével. Újabban kimutattak hasonló csökkenést a koraszülöttek retinopátiájával (ROP) kapcsolatban is, sőt azt is megállapították, hogy, bármennyi anyatejet is kap a baba, az a ROP előfordulásának esélyét egyértelműen csökkenti.

Mindezek tudatában a tej minden cseppjének örülnünk kell amit az édesanyák hoznak babájuknak, valamint támogatni őket, mikor nem termelődik olyan ütemben, ahogy azt szeretnék. Csodálatos lenne, ha minden anyuka elegendő tejet tudna biztosítani gyermekének, sőt mi több, a többlet anyatejet oda tudnánk adni azoknak, akik nem tudnak elegendőt termelni, ám tudjuk, hogy nem ez az elsődleges cél Amit viszont tehetünk, hogy minimálisra csökkentjük az anyatejjel kapcsolatos stresszt úgy, hogy tájékoztatjuk a szülőket, hogy minden csepp számít, és ennek megfelelően örüljenek minden lefejt cseppnek!

Az anyatej oltalmazó hatása

Mindegy, hogy a következmény nekrotizáló enterokolitisz, vagy ROP, a közös bennük a gyulladás kialakulása. Az édesanya saját teje rengeteg gyulladáscsökkentő tulajdonsággal rendelkezik, bizonyítottan jobb, mint a tápszer, ahogy azt Friel leírta, és nincs különbség koraszülöttek és érett újszülöttek vonatkozásában. A gyulladáscsökkentő, védő hatása mellett egyéb faktorok is közreműködhetnek, például olyan összetevők, mint a laktoferrin, aminek védő hatása is lehet, bár egy, a közelmúltban végzett kutatás ezt nem támasztja alá.

Lehetséges, hogy az anyatej dózisfüggő módon csökkenti a BPD kialakulásának kockázatát?

A cikk folytatása itt olvasható>>

© 2024 Az élet: ajándék | Minden jog fenntartva

Látványügynökség Feki Webstudio @ 2012 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás