„Dönts te, drágám! Én maximálisan támogatlak” – hangzik el sok férfi szájából a politikailag korrekt mondat, amikor a barátnője bejelenti, hogy „bekapta a legyet”. És kényelmesen hátradől a kanapén, hiszen sem a döntés, sem a felelősség nem az ő vállát nyomja. De vajon ez férfias viselkedés?
tovább »Orvosi értelemben, ha egy pár egy éven át aktívan próbálkozik eredmény nélkül, már meddőségről beszélhetünk. A nemzetközi statisztikák szerint egy egészséges párnak átlagosan öt hónapba telik, amíg eljutnak a gyermekáldásig. Ez persze egyeseknél több, másoknál kevesebb. A megfoganáshoz sok apró körülménynek kell fennállnia egyszerre. Ha mégsem áll össze minden, az okokat három nagyobb területen kereshetjük: környezeti-életmódbeli, orvosi-biológiai és lelki-mentálhigiénés állapot, sokszor ezek kombinálva jelennek meg.
tovább »Magyarországon a népesség fogyása mellett az egyik legnagyobb problémát a középkorú férfiak ijesztően magas halálozási aránya jelenti. Dr. Kopp Mária orvos, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének alapító igazgatója évtizedek óta vizsgálja a magyar népesség életminőségét, a testi és lelki egészség összefüggéseit.
tovább »Az optimális AnyaBaba Szülészeti ellátást biztosító szervezet olyan kidolgozott, írásba foglalt irányelvekkel rendelkezik, amelyeket képzéseiben és gyakorlatában megvalósít:
tovább »• A nők és a gyermekek jogai emberi jogok. • A humánus és hatékony egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés alapvető emberi jog. • Az anya és a gyermek eggyé forrott egységet alkot a várandósság, szülés és kisgyermekkor során (erre angolul a MotherBaby kifejezést használják) és ekként is kell kezelni őket, mivel egyikük ellátása jelentősen befolyásolja a másik ellátását.
tovább »A koraszülöttek ellátásában az állatvilágból ellesett kengurumódszer azonnali és hosszabb távon érvényesülő, pozitív élettani hatásait számtalan felmérés igazolta. Nem kell hozzá más, csak egy kényelmes vagy szükség esetén egy kevésbé kényelmes szék és türelmes odafigyelés. Pótolhatatlan élményekkel gazdagodhat mindenki, aki részese, babák, szülők, nővérkék és orvosok egyaránt… Hát legyenek "őshonosak" a kenguruk Magyarországon is!
tovább »Megérkezett a gyönyörű kisbabád. Igaz, hogy nagyon éretlen, igaz, hogy sokkal kisebb, mint amit vártál, de itt van Veletek. Tudjuk, hogy örömödbe rengeteg kétség, félelem és aggódás vegyül, hiszen nem így és nem ilyen gyorsan szerettél volna apává válni. Tudjuk, hogy nem készültél fel sem az apaságra, sem a feladatokra, ami egy koraapu nyakába szakad pillanatok alatt.
tovább »A friss házasoknak ideális esetben van idejük és lehetőségük a házasság megalapozására. Meg kell szokni a másikat, kialakítani a közös szokásokat, az életteret, a napi rutint, összecsiszolódni az élet valamennyi területén. Amikor ez sikerül, nagyon hatékony és sikeres korszak veszi kezdetét: a problémákon immáron meg lehet osztozni, az örömök megsokszorozódnak, a célok felé pedig közösen haladnak. Ilyenkor van ideje, energiája, figyelme a párnak nagy tervek megvalósításához: szakmai előmenetel egyengetése, nagy utazások, építkezés. Ebben az életszakaszban érkezik általában az első gyermek, jelentősen változtatva a pár addigi életén.
tovább »
Az élet ajándék konferencia részletes programja magyar és angol nyelven
tovább »